2. évad 12 . fejezet
Esküvő
Lora szemszöge :
Mikor Damon elmondta a tervét őszintén megkönnyebbültem . Sokszor
töprengtem már azon , hogy mondhatnám el neki , elegem van már ebből a városból
. Anyáékat soha nem ismertem , eddig is megvoltam nélkülük ezután is megleszek
. Tudom nem szabadna ezt mondanom , de egyszerűen ahelyett , hogy próbáltak
volna megismerni , inkább el a akartak szakítani attól akit az életemnél is
jobban szeretek . Viszont most , hogy
már 2 ember van akiért bármit megtennék , jobb ha megtesszük ezt a lépést .
Talán egyszer valamikor még visszajövünk ide . De most minden vágyam elhagyni
ezt a várost .
- Kicsim min töprengsz már megint? – kérdezte Damon
- Semmin, akkor hívhatom Elenáékat?
- Igen persze, de előbb nem vennél egy forró fürdőt? – kérdezte édesen
- De ez egy nagyon jó ötlet
- Ó tudom én, egy Isten vagyok – jelentette ki pimasz mosollyal a száján
- Mr . Salvatore nagyon kezd elszemtelenedni ! – jelentettem ki mosolyogva
- Igen? Na, menjél fürödni mielőtt, elfenekellek!
- Már itt sem vagyok.
- Helyes – mondta majd egy csók kíséretében a fürdőbe tolt.
Damon szemszöge :
Mindent elterveztem , láttam Lorán , hogy már megint
elgondolkozik valamin . Nem szabad , hogy még az esküvőt is neki keljen
megszervezni . Úgyhogy én már ezt megbeszéltem Elenával . Nem azt mondom , hogy
kedvel , de Lorát szereti és emiatt segít nekem . Azt mondta , hogy összehív pár
embert és előkészíti Lora ruháját és smink cuccokat meg ami kell . Nekem csak a
helyszínről kell gondoskodnom . Ami meg is van ugyanis a kertünk a helyszín .
Kopogtattak .
- Szia Damon – köszöntött drága öcsém
- Szia kösz , hogy eljöttél . Hogy áll Elena ? Ugyani nincs sok időnk.
- Szívesen , azt mondta még kb . negyed óra és itt van mindennel .
- Az nagyon jó Szóval neked egy dolgod lenne a kertet átrendezni egy kicsit . Pár széket , meg asztalt a helyére rakni . Meg pár virágot kivinni , azok lenn vannak a pincében . – mondtam Stefnek
- Rendben , és addig te mit csinálsz ? – kérdezte
- Kikövezem Lorának az utat , vagyis rózsaszirom ösvényt alkotok .
- Micsoda romantikus alkat lettél – mondta vigyorogva Stefan
- Ne kezd , inkább siessünk mert Lora nemsokára végez a fürdőben – mondtam
- Oké – bólintott Stefan majd kiment
Negyed órával később
Damon szemszöge :
Időközben megérkezett Elena . Úgyhogy indulhat a menet .
Beküldtem Elenát Lorához , készítse el a leendő feleségem .
Lora szemszöge :
Hangokat halottam kintről, mintha Stefan hangja lett volt .
De tuti csak képzelődtem , Damon nem beszél vele . Azóta amióta kettesben
hagyott az anyámmal és vele kellett mennem . Nagyon jól esik ez a fürdő .
Damonnak még meg kell köszönnöm , ezt az ötletet . Majd este megcirógatom egy kicsit . Gondolataimból egy
kopogás zavart fel .
- Tessék te vagy Drágám ? – kérdeztem
- Nem . Elena vagyok . Bejöhetek ? – nagyon meglepődtem, mit keres itt El , hiszen még nem is hívtam ?
- Persze , csak várj egy pillanatot éppen fürödtem .
- Rendben
- Gyorsan kiszálltam a kádból és magamra kaptam a köntösömet. Majd kiszóltam Elenának .
- Jöhetsz !
- Oké – mondta majd be is lépett
- Na szia mi a baj ? Hogy – hogy itt vagy ? – kérdeztem tőle . Bár hozzáteszem láttam , hogy valamit dugdos a háta mögött .
- Hát gondoltam megleplek . Mit szólnál , ha azt mondanám valaki csiripelte , hogy ma akartok házasodni és jöttem segíteni .
- Ezt nem mondod komolyan ? – kérdeztem csodálkozva
- De bizony , úgyhogy csüccs ! Te csak maradj nyugton , én pedig hercegnővé varázsollak . J
- Istenem El , nem is tudom mit mondjak
- Nem is kel semmit mondanod , elég ha a barátnőmet boldognak láthatom . És most csitt , had végezzem a dolgom .
- Oké egy szót sem szólok . – mondtam
Damon szemszöge :
Miután Elena bement a fürdőbe én is elmentem öltözködni , de
előtte még ellenőriztem Stefan milyen munkát végzett a kerttel . Mikor kiléptem
bevallom őszintén tetszett a látvány . Hirtelen büszke lettem az öcsémre . A
bámulásomból Stefan hangja ébresztett .
- Na , hogy tetszik ? Nem vagyok egy esküvő szervező , de szerintem klassz lett – mondta Stef
- Bevallom tényleg jó munkát végeztél ! Köszönöm – mondtam
- Ó egy dicséretet halottam volna a nagy és félelmetes Damon Salvatorétól ? – gúnyolódott
- Ne szórakozz , még visszavonom . – mondtam neki
- Jól van abbahagyom . Amúgy szívesen segítettem . Na Elena bement már Lorához ? – kérdezte
- Igen már egy ideje . Úgyhogy nekem is el kell mennem készülődni . Te nem jössz ?
- De igen csak még pár perc . – mondta
- Oké – mondtam majd elindultam a szobámba . Már ott várt az öltönyöm és Lora csokra . Elmentem zuhanyozni . Jól esett a hosszú munka után , mire kijöttem Stefan már az ingjét vette fel .
- Figyelj Stefan , tudom , hogy mostanában nem éppen voltunk a legjobb testvérek , de lenne egy kérdésem .
- Mond nyugodtan – mondta
- Nem tudnánk eltörölni ezt a haragot kettőnk között és tiszta lappal kezdeni ? – kérdeztem
- Ezt komolyan mondod ? – kérdezte hitetlenkedve
- Igen , szóval ?
- Benne vagyok . Tiszta lap .
- Tiszta lap – mondtam majd kezet fogtam az öcsémmel .
Lora szemszöge :
Mikor kész lettem és megláttam magam a tükörben nem hittem a
szememnek . Elena nagyon szép munkát végzett . Kisminkelt , megcsinálta a
hajamat .
- Gyönyörű lettél – mondta
- Köszönöm
- Most pedig a ruhád – mondta majd hátranyúlt egy ruhazsákért .
- El nagyon köszönöm , hogy ennyit segítesz ! – mondtam
- Mondom nincs mit köszönnöd . A barátnőm vagy . Na elérzékenyültem – mondta és elkezdte a könnyeit törölgetni . Gyere kapjuk fel ezt a ruhát és menjünk mert valaki már nagyon vár J
- Oké – mondtam majd elkezdtem öltözködni . Nehéz menet volt , de készen lettünk . Míg én öltözködtem El is felöltözött . Nagyon szép volt a ruhája .
- Akkor mehetünk ? – kérdezte
- Igen – mondtam majd kimentünk . Viszont arra a látványra ami kint fogadott egyáltalán nem voltam felkészülve . Vörös rózsaszirmokból volt egy ösvény kialakítva . Lementünk az emeletről és utána a kert felé vettük az irányt . Igazi hercegnőnek éreztem magam és persze nagyon boldognak . Kiértünk a kertbe , ahol újabb csodálatos látvány várt . A kert valóságos mesevilággá vált . Mindenütt virágcsokrok és az ösvény végén pedig ott állt Ő . Damon Salvatore életem értelme . Soha nem gondoltam volna , hogy valaha ilyen boldog lehetek . Damon mosolygott rám azzal a mindig szívdöglesztő mosolyával . Én pedig csak sétáltam felé . Mikor odaértem , átadta a csokromat és megfogta a kezem .
- Gyönyörű vagy – suttogta a fülembe .
- Te sem panaszkodhatsz – suttogtam én is
- Kezdhetjük ugye ? – kérdezte a fickó aki össze ad minket .
- Igen , persze – mondtuk egyszerre
És Ő el is kezdte . Nem is tudtam ráfigyelni , egész végig
csak Damon töltötte ki a gondolataimat . Úgy vettem észre , hogy ő is csak
engem figyel . Viszont el kellett mondanunk az eskünket . Én kezdtem .
- Én Lora Lilien Lockwood ígérem , hogy veled leszek jóban, rosszban , szegénységben, betegségben , egészen az örökké valóságon át és még utána is . Szeretlek – mondtam majd felhúztam az ujjára a gyűrűjét. Majd ő következett .
- Én Damon Salvatore . Ígérem , hogy mindörökké szeretni foglak téged Lora Lillien Lockwood . Jóban, rosszban , szegénységben, betegségben . El sem tudod képzelni mennyire, szeretlek – mondta majd felhúzta a gyűrűmet .
- Mostantól férj és feleség vagytok. Megcsókolhatják egymást.
Damon erre a mondatra pedig úgy tapadt az ajkamra , mintha
egész végig ezt várta volna .
- Nagyon szeretlek . Csodálatos vagy Angyalom , és az enyém csakis az enyém , nem tudom mivel érdemeltelek ki – mondta édesen
- Én is nagyon szeretlek és hidd el nekem a megtiszteltetés , hogy egy ilyen édes férfi felesége lehetek . Erre adott még egy csókot . Majd Elenáék odajöttek gratulálni . Damonnal egy picit elváltunk . Ő elment Stefannal beszélgetni én pedig Elenával . Elenán kívül eljött még az orvosom és még pár vámpír akiket nem ismerek . Hirtelen rossz érzésem támadt . Fogalmam sincs mitől , de szerencsére csak egy pillanat volt . Majd beszélgettem tovább Elenával .
Damon szemszöge :
Még mindig alig hiszem, el , hogy egy ilyen gyönyörű nő a
feleségem . Még soha nem voltam ilyen boldog . Stefannal beszélgettem éppen ,
amikor megláttam valakit . Vagyis nem valakit hanem Klaust személyesen . De
rögtön el is tűnt . Remélem ez valami vicc . Megkértem Stefan , hogy jöjjön
velem és nézzünk körbe . Elindultunk benéztünk a házba . Majd a ház hátulja
felé vettük az irányt . És ott volt ő . A rohadt falkájával együtt . Komolyan
nem lehet soha nyugtunk ettől a mocsadéktól .
- A Salvatore testvérek , micsoda öröm újra látni titeket . Gratulálok a feleségedhez és a trónörököshöz . . Hogy van mostanság az én kis Lorácskám ? – kérdezte gúnyosan
- Mit keresel itt te szemétláda? Semmi közöd hozzá, hogy van – mondtam
- De igen van, sőt lesz is. Hacsak el nem fogadod am,itt ajánlok .
- Miről beszélsz ? kérdezte Stefan
- Egyszerű vagy eljössz velem vagy elviszem és megölöm a kis feleségedet . – jelentette ki
- Erről szó sem lehet ! – mondta Stefan
- Dönts Salvatore – Tik- Tak . Látod azt a férfit akivel Lora beszél , tudod ő az egyik hibridem és épp a parancsomra vár . Ha igent mondasz nem szúr Lorába egy hegyes kis tőrt .
- Damon csak blöfföl ! – mondta Stef
- Hidd, el nem blöffölök ! Szóval Damon Salvatore jössz vagy sem ? – kérdezte
- Igen megyek ! – mondtam ki az a két szót amitől gyűlöltem magam , hisz Lora soha nem bocsát meg ha elhagyom .
- Ne Damon – kérte Stef
- Nincs gond Stefan ! – hazudtam neki . Már hogyne lenne gond , éppen amikor boldog lennék jön ez az átkozott pokolfajzat .
- De igen van . Mi lesz Lorával ?
- Mond meg neki , hogy a világon mindennél jobban szeretem és , hogy visszatérek hozzá . Csak várjon rám . És még egy szívességet kérnék Stef . Vigyázz rá helyettem is . Ne hagyd , hogy keressen vagy utánam jöjjön . Megértetted ? Bólintott . És most menj , mielőtt észreveszi , hogy eltűntünk . Miután Stefan elment Klaus megszólalt .
- Hú , de megható búcsú beszéd volt Salvatore . Most már mehetünk végre ugye ?
- Mehetünk , te utolsó szemétláda !!
- Köszönöm a bókot .
Utoljára körülnéztem majd vámpírsebességgel Klaus után
indultam . Nem tudom meddig kell mellette kibírnom , de Loráért és a
gyermekemért megéri . Inkább én szenvedjek mint ők . Remélem Lora is megérti
majd . Visszatérek hozzá , de csak remélni tudom , hogy előbb mint utóbb .
Lora szemszöge :
Éppen Elenával beszélgettem amikor odajött hozzánk egy férfi
. Nagyon kedvesnek tűnt . Jól el lehetett vele beszélgetni . Beszélgetés közben
Damonékat kerestem a szememmel , de már egy ideje ne láttam őket . Úgy
gondoltam megkeresem férjemet és kedves öccsét . Már épp indultam volna amikor Stefan sietett
felém . Nagyon dühös volt és szomorú .
- Lora beszélnem kell veled – mondta idegesen
- Mi a baj Stefan és hol van Damon ? – kérdeztem ugyanis kezdtem megijedni
- Damon elment – mondta
- Mi az , hogy elment ezt hogy érted ?
- Elment Lora , azt mondta mondjam meg neked mindennél jobban szeret a világon és , hogy most el kel mennie , de egyszer visszajön hozzád !
- Te most hülyéskedsz ugye ? Összebeszéltetek ellenem ? – kérdeztem szinte hisztérikus hangon majd elindultam megkeresni drága férjemet Damon , Damon – kiabáltam már a házban . Jó vicc volt , de mostmár előjöhetsz – kiabáltam , de Stefan utánam jött és elkapta a kezem
- Lora , ide figyelj nem akartam , hogy mindenki meghalja Damon elment Klausszal . Klaus magával vitte . – jelentette ki
Ez volt az utolsó mondat amit még felfogtam , közben éreztem
hogy eleredtek a könnyeim . Nem tudtam elhinni . „Elment Klaus elvitte „
visszhangzott a fejemben Stefan mondata . Majd magával ragadott a jótékony
sötétség . A sötétségben pedig láttam őt azt aki az apámnak adta ki magát
éveken keresztül . És akit most már a világon a legjobban gyűlölök . Ott állt
és azt mondta :
„ Látod Lora megmondtam , hogy visszatérek és akkor amikor a
legboldogabb leszel „
Sziaa!<3 most kezdtem el olvasni a történetet és eszméletlenül jó!:D alig várom már a következő fejzetet!:)
VálaszTörlésJuuuuujj!!!! Ugye nem lesz semmi baja sem Lorának sem Damonek??? A jo édes anyukáját Klausnak! Most mi a fenéért nem képes nyugton maradni????!! Pedig olyan gyönyörűen indult ez a fejezet :( olyan szépen írtátok le az esküvőt!!grat ;) :( de akkor is! Ugye Damon visszatér?! És Loraék újra boldogak lesznek?! És Stef segít?! A babának semmi baja nem történik?!és Klaus végre kidöglik?!UGYEE?!?!
VálaszTörlésImádom, imádoom, imádooom!:) elképesztően jó a sztorid!<3 alig várom a következő fejzetet!:-D xoxo
VálaszTörlés